Szomorú változások

Alice rendkívül izgatottan várta az első igazi éjszakát, és már a vacsora se nagyon akart lecsúszni a torkán emiatt. Furcsa volt, hogy ma este, már mint feleség, ül az asztalnál, és többször a másik kezére kerülő gyűrűre nézett. Mától, asszony. Hamarosan pedig, ha minden igaz, anya lesz. Martha egy hét szabadságot kapott, mivel Eric munkája miatt nem tudtak sehova elmenni, és ezt a hetet tölthették így magukra maradva. Komolyan nem tudta, most a félelme nagyobb, vagy a várakozása. Kivételesen örült annak a pohár bornak, ami a vacsora mellé lett kitöltve, és amitől most nagyon várta, hogy egy kicsit engedjen benne a feszültség. Most meglepően furcsa, idegen volt neki minden. Igaz, ismeretlen helyen voltak, és nem szokta még meg az elmúlt két hétben új otthonát. A vacsora végeztével leszedték az asztalt, és bepakoltak a mosogatóba, végül Eric megsimogatta az arcát. Látta rajta, menyire feszült, de nem halogathatta tovább, most tökéletes volt minden. Elnézte a lányt, és komolyan sajnálta, amire készült. Hiába, muszáj megtenni, ma van a tökéletes nap, ezt nem szúrhatja el. Ennyivel tartozik a húgának. Alice elment fürdeni, ő pedig még egyszer végigfutotta magában a tervet, és megfogadta, bármi is lesz az eredmény, soha többet nem bántja a lányt. Soha többé nem okoz neki fájdalmat, és már most sajnálta, miért ezen az éjjelen kénytelen lesz. Áldozatokat kell hozni, másként nem megy.

A meleg víz és a bor végül megtette a hatását, Alice végre felengedett annyira, hogy ki mert menni egy fél óra múlva a közös szobába. Eric olvasott, és a becsukódó ajtó hangjára felkapta fejét. Ismerős látvány volt, már hónapok óta egy ágyban aludtak, és most először nem fog félúton megállni, hiszen csak erre a napra várt. A lány elmosolyodott, és kinevette magát, hiszem már nagyon rég csak azt szerette volna, ha nem kell beérnie néhány gyengéd érintéssel. Az ágyhoz ment, ahol megcsapta Eric tusfürdőjének illata. Mégiscsak jó volt, hogy Martha nem tartózkodott itthon, mert így használhatta a vendégszobához tartozó tusolót. Letette a könyvet, és a takaró alá bújó lányra mosolygott.

– Nos, Mrs. Soares, ha túlságosan megrettentél az első igazi éjszakától, én nem fogok erőszakoskodni. – Lejjebb húzódott, és a párnára hajtotta fejét. Alice-t nézte, akinek enyhén remegő keze felé nyúlt, megérintette az arcát, majd a következő pillanatban közelebb húzódott, felült, és leoltotta az éjjeli lámpát. A szobát sötétség borította be, majd hamarosan az utcai lámpa beszűrődő fénye adott némi világosságot, Alice pedig odasimult a férjéhez. Eric most először hagyta neki, hogy a keze elkalandozzon, és a lány meglepetésére nagyon gyorsan elmúlt a kezdeti bizonytalanság. Mire megszabadította a fehérneműjétől, szinte izzott a vágytól, és egészen felbátorodott. Ericet már nem lepte meg a lány változása, és most elengedte magát. Amint a lány a dereka köré fonta lábait, nem tudott tovább finomkodni, és egyszerűen maga alá gyűrte. Alice felkiáltott, és összerándult.

– Sajnálom – súgta a fülébe Eric, miközben még szorosabban magához ölelte, és várta, hogy elernyedjen a lány teste.

– Annyira megőrjítettél, hogy nem tudtam magam tovább türtőztetni...

– Már jobb egy kicsit – válaszolt Alice, miközben egy könnycsepp gördült ki a szeméből. Eric felkönyökölt, és a lány szájára hajolt, majd újra megmozdult. Alice a szájába harapott, és az ujjai a karjába mélyedtek. Hirtelen kibillent a szerepéből, és nem érdekelte, mit érez a lány, birtokolni akarta, és bepótolni most azonnal azokat az éveket, amíg nélkülöznie kellett a szebbik nem által nyújtott gyönyöröket.

                                       ***

Alice az ajkába harapott, ahogy felidézte magában az első éjszakát. Nem akart minden részletet megosztani Starlinggal, viszont úgy érezte, tudnia kell, mennyi minden változott velük is.

– Nos, Martha szabadságot kapott, mi pedig élvezhettük volna a házaséletet, ha az első éjszaka nem sikerül olyan rémesen. Persze az én hibám volt, mert nem számoltam azzal a fájdalommal, és ő elvesztette a fejét. Igazán nem hibáztattam érte, de akkor sem fizikailag, sem lelkileg nem éreztem azt a csodát, amit vártam.

– Egy pillanatra előbújt belőle a szörnyeteg. Nem a maga hibája volt, Alice. Én őszintén meg vagyok lepve, hogy egyáltalán túlélte azt az éjszakát.

Az özvegy értetlenül meredt rá.

– Miért ne éltem volna túl?

– Alice, maga egy pszichopata, emberevő szörnyeteg felesége lett, aki mellett sosem volt biztonságban!

– Tudja, bármennyire is meglepő, de én soha, egyetlen pillanatra sem tartottam attól, hogy bántani fog.

Clarice a hajába túrt, és arra gondolt, mennyire lehet egy nő elvakult, ha a „szerelméről” van szó. Ő valószínűleg rettegett volna a doktor mellett, attól tartva, mikor követ el olyan baklövést, amellyel felingerli őt.

– Tudja, ezután majdnem egy évig nem ért hozzám újra, és akkor valami olyanban volt részem, amit szerintem maga is megirigyelne.

Starling érzete, ahogy elvörösödik, és elszégyellte magát. Úgy gondolta, pontosan tudja, miről beszél Alice.

– Mi történt abban az évben? – kérdezte inkább, mielőtt elveszti a kontrollt.

– Nos, az első éjjel igen gyümölcsöző volt, annak ellenére, hogy Erik szerencsére megijedt attól, ahogy alatta zokogtam.

„Mischa” – gondolta Clarice, miközben kinyújtotta a lábait, amik zsibbadni kezdtek, és arra gondolt, hogy a fenébe jött nekik össze az első, és egyetlen alkalommal máris a gyerek. Persze, Alice fiatalabb volt nála, de ezt nagyon nem tartotta fairnek.

                                            ***

A doktor komolyan rosszul érezte magát, amikor eljutott a tudatáig Alice sírásának hangja. Újra megfogadta magának, hogy soha többé nem fog ilyen előfordulni, és ezután igyekezett eltüntetni a megszakítás nyomait, remélve, Alice annyira nem figyel most, hogy nem azon tűnődik, miért cserél lepedőt. Igazából a lány azt gondolta, csak igyekszik mihamarabb eltüntetni a vért, hiszen ő is tisztában volt vele, ezt gyorsan kell intézni. Felszisszent, mikor a férje aláhajtotta, majd a lábai közé tette az előre bekészített papírtörölközőt, és kivételesen örült, hogy magára hagyta. Meg sem mert mozdulni, csak akkor ült fel, mikor Eric egy bögre teát hozott be neki. Átadta, és ő is befeküdt az ágyba, elégedetten nézve, ahogy a lány felhajtja a pohár tartalmát, majd letette az éjjeliszekrényre, és visszafeküdt.

– Ne haragudj, kérlek – szólt hozzá, és megfogta a kezét.

– Nem haragszom – válaszolt a lány, és közelebb húzódott hozzá, de nem mert újra mellébújni. A teába tett altató hatására mintegy öt perc múlva már békésen aludt, és hogy ez az állapot tartós legyen, a doktor a maga szekrényéből egy fecskendőt, valamint egy aeroszolos fertőtlenítőt vett elő. Most nagyon örült volna, ha mindkét kezét használni tudja, rengeteg időt spórolhatna meg. Kitapogatta a lány vénáját, lefertőtlenítette a kis területet, majd felvette a fecskendőt, és a fogai segítségével eltávolította a védőkupakot, végül pontosan a lány karjába szúrt, és lassan beadta az egyedi koktélt, ami a teával együtt biztosan kiüti a következő két órára. Annyi elég lesz neki. Utoljára összetekerte a takaróját, és készenlétbe helyezte a lány lábánál.

Nem sokkal később Eric a szomszédos épületben egy hűtőből vett elő valamit, és néhány műtős eszközzel együtt távozott. Ez is az egyik előnye volt, hogy a klinika szolgálati lakásában éltek, tíz perc alatt bejutott a laborba, és ugyanennyi idő alatt vissza is ért, nem volt tovább távol fél óránál. A szobába érve nagyot sóhajtott, és gyorsan nekilátott a kellemetlen feladatnak. Betette az összetekert takarókat Alice dereka alá, és elővette a steril dobozból az eszközeit. Talán sosem imádkozott olyan erősen, mint akkor, hogy sikerrel járjon, hiszen csak egyetlen egy sejt jutott el az osztódásban egészen a szedercsíra állapotig, és ha ez nem sikerül, nincs több lehetőség. Mischa megérdemli, hogy leélhesse az életét, neki pedig köztelessége megteremteni erre a lehetőséget, és szerencsére Alice tökéletesen egészséges, és fiatal volt, hogy befogadja, és kihordja a kislányt. Meglepetésére kellemetlen érzéssel töltötte el a tudta, hogy Alice egyszerű béranya lesz, és nem nagyon tudta ezt a rossz érzést elnyomni, még azzal sem, ahogy magában megfogadta, boldoggá teszi a lányt. Igazából nehéz volt ezt megtennie azzal, aki iránt lassan sokkal többet érzett, mint szeretett volna. Nehéz volt elhinnie, de Alice újra tavaszt költöztetett a szívébe, és most először komolyan szörnyetegnek érezte magát, amiért visszaél felesége szerelmével.

Alice reggel egyedül ébredt, és rettentően fájt a feje. Migrén? Még nem érzett hasonlót sem, így biztosra vette, hogy az. Legalább amíg a feje lüktetett, nem kellett az elmúlt éjszakára gondolnia, habár önkéntelenül is egyre erősebben buktak föl az emlékei. Te jó ég! Ha ez mindig ennyire fájdalmas, reméli soha többé nem nyúl hozzá a férje! Bármennyire is szerette, egyszerűen nem tudta megérteni, hogy fájhatott ennyire. Azt hitte egy kicsit kellemetlen lesz. Még jó, hogy nem az esküvő előtt történt meg, az biztos, hogy többet nem mert volna a közelébe menni. Persze, lehet, hogy csak az első alkalom volt ilyen, és Eric is elvesztette a fejét. A fájdalom fokozódott a fejében, így próbált a semmire gondolni. Elég nehéz volt... A következő órákban fel sem mert kelni, mert amint megmozdult, szédülés és hányinger tört rá. Eric végül délután nyitott rá ajtót, és aggódva ült le mellé, majd mikor megtudta, mi a baj, elment, és hozott valami injekciót. Nagyjából fél órával később Alice úgy érezte, mintha kicserélték volna, kiment a konyhába is, de a párjához nem mert közelebb húzódni. A doktor végül magához ölelte, és a homlokára nyomott egy puszit.

– Alice, ne félj tőlem, nem foglak minden este lerohanni, és most különben is pihenned kell. Irány vissza a szobába! – A lány szó nélkül engedelmeskedett, és este nagyon örült, mikor Eric valóban nem próbált közeledni. Ezt követően egyszer sem kezdeményezett, és boldog volt, amiért a férje sem teszi. Martha elképedve hallgatta, mikor visszajött, próbálta rábeszélni, hogy legközelebb nem lesz ennyire szörnyű, de Alice még nem akarta, hogy „legközelebb„ legyen, egyelőre jól érezte magát így. Napközben olvasott, és aludt, mintha évek óta nem pihente volna ki magát.

Két héttel a nászéjszaka után Eric levetetett tőle egy kémcsőnyi vért, mert „furcsán nézett ki”, és pár óra múlva egy kis csomaggal tért haza, amit mosolyogva adott át neki.

– Ezt fordítva szokták, de nem tudtam ennél jobb ötletet hirtelen – mondta. Alice kíváncsian bontotta ki a fehér selyempapírt, ami egy kicsi, dombornyomásos dobozt takart, abban pedig egy pár rózsaszín babacipő volt. Először fel sem fogta, mit akart ezzel Eric, aztán a férfi boldog arcára emelte tekintetét.

– Gyerekünk lesz? – kérdezte meglepve, amire bólintás volt a válasz. 

                                           ***

– Életemben akkor először öntött el valami csodálatos, felemelő boldogság, és habár egy kicsit féltem az új helyzettől, Eric ragyogó szemeibe nézve nem törődtem igazán a sötét gondolataimmal.

– Mitől félt?

– Attól, jó anya leszek-e. Hogy majd szeretni tudom az első pillanattól, vagy időbe telik majd? Igazából boldog voltam, de nem éreztem szeretetet a magzat iránt, és ez ijesztő volt.

– Talán, csak túl fiatal volt, vagy esetleg felkészületlen. Én sem tudom a babámat úgy szeretni, ahogy elvárnák, és emiatt nekem sem könnyű, pedig pár éve mindent megadtam volna ezért a gyerekért.

– Ön túl idősnek érzi magát a szüléshez? - Starling megrázta a fejét.

– Nem. Mindössze a körülmények olyanok, hogy nem tudok neki örülni, és nem érzek mást, a kétségbeesésen kívül.

– Sajnálom.

Clarice legszívesebben azt mondta volna, ő is, de nem ezért volt itt.

– A doktor meglátogatott az utolsó vetélésem után, és azt mondta, elvesztették a kislányt.

Alice meglepve nézett rá, majd arcán feszültség suhant át.

– Igen, így volt. Nagyon könnyű terhesség után valósággal lesújtott ránk az a nap. A harmincadik hétben jártam, és Eric a szokott napjait töltötte a labornál. Úgy terveztük, a baba születése után a Francia birtokra költözünk, így nem is vásároltunk oda nagyon semmit, csak egy kiságy, és egy pelenkázó szekrény került be a szobába. Martha folyamatosan apró kis ruhákat kötött, és megpróbált engem is tanítani, de valahogy nem ment a dolog. Eric az első perctől bizonygatta, kislányunk fog születni, és ragaszkodott ahhoz, hogy a kiskorában elhunyt húga után kereszteljük el a kicsit. Nem bántam, igazán kedves gesztusnak gondoltam... De ugye, nem erre akartam kitérni

                                            ***

Február tizennegyedikén reggel Alice arra ébredt, mintha le akarna szakadni a dereka, aztán nem sokkal később úgy érezte, elcsapta a hasát. Martha felfigyelt a folyamatos ajtónyitogatásra, és benézett hozzá.

– Asszonyom, jól van? – Alice az ágy és a fürdő közt volt félúton, mikor megváltozott az arca, és lenézett a szőnyegre.

– Úristen! ÚRISTEN! – Martha rémülten szaladt hozzá, és a szája elé kapta a kezét: elfolyt a magzatvíz, és jelentős nyomot hagyott maga után.

– Azonnal feküdjön le, hívom a doktort!

Az ágyhoz kísérte a kétségbeesve pityergő lányt, és a mobil után nyúlt, ami az éjjeliszekrényen volt. Remegő kézzel nyomkodta a gombokat, majd egy örökkévalóságnak tűnő idő után kicsöngött a másik készülék, és hamarosan fel is vették.

– Alice, miben segíthetek? – Eric meghallott egy fojtott nyögést a háttérben.

– Uram, haza kell jönnie, megindult a szülés! – Martha hangjától megdermedt benne a vér, és elhajította a készüléket, majd sebesen kirohant a laborból, és a szülészet felé vette útját. Az ügyeletes orvossal a nyomában értek hamarosan a lakásba, ahol a kolléga megállapította, nincs mit tenni: mire megérkeztek, a baba világra jött. Nem lehetett rajta segíteni, túl gyorsan lezajlott az egész. Befutott két ápoló a hordággyal, és a lányt átvitték a klinikára.

Alice külön kórtermet kapott, és egyedül volt, legalábbis ezt hitte a sötét szobában. Könnyei már átáztatták a párnát, de a zokogás nem tudott csillapodni. Nem értette, miért történt ez, mikor vigyázott magára, és még Eric is vigyázott rá, mert attól félt, baj lesz. Úgy érezte, mintha összetört volna benne valami. Tegnap este még érezte a rúgásokat most pedig, ki tudja, hol van a picur. Még csak nem is láthatta, lehet tévedett a doktor, és a baba mégis él, és szüksége van rá. Hallotta, ahogy egy üvöltő újszülöttet visznek el az ajtó előtt, és még jobban elszorult a szíve. Mit tett, hogy ez a büntetése?

Eric a sarokban ülve nyelte a könnyeit, és gyűlölte magát, amiért miatta így szenvedett a felesége. Hogyan is tudja egy ilyen veszteség után kárpótolni? Olyan jól alakult minden, mi történt, amiért ez lett a vége? Mikor Alice álomba sírta magát, felállt, és odasétált hozzá.

– Bocsáss meg nekem, drágám – suttogta, majd odahajolt, és az arcára lehelt egy puszit. Kiment a szobából, és a falnak dőlve gyorsan megtörölte szemeit, majd visszament a lakásba. Martha kitakarított, mire hazaért, és ezért hálás volt neki, ahogy azért is, amiért nem rohanta le, amikor belépett. Az asszony igen diszkrét tudott lenni, bármennyire is fájt a szíve fiatal úrnőjéért, és a kicsi gyermekért.

A doktor nem tudott aludni. A plafont nézte, mikor felismerte a választ: Mischának nem volt több ideje a földön. Ha nincs háború, ő akkor sem nőtt volna fel, leélte azt, ami ki volt szabva neki. Mikor ez tudatosult benne, újra feltörtek a könnyei, és mivel senki nem látta, nem szégyellte őket szabadjára engedni. Oldalra fordult, és az ágy üres felére nézett. „Mit tettem?” – Gondolta, és őszintén remélte, Alice felépül ebből a veszteségből. Rettegett attól, mi lesz, ha a felesége összeroppan, és követi az édesanyja példáját. Nem mehetnek a birtokra, valami kevésbé kísértő helyre kell költözniük, mert nem tudta volna elviselni, ha a lányt elveszti. Ez a felismerések éjszakája volt. Hannibal Lecter ebben a néhány órában döbbent rá, a szívében átvette Clarice helyét Alice, és ez a lány szerette őt, csak és kizárólag őt. Ezzel a lélekmelengető gondolattal aludt el a hajnali órákban. Őt is lehet szeretni, és képes lesz ezt az érzést viszonozni.