Clarice terhe

Clarice &David

Starling a kocsiban megpróbált az útra figyelni, de kellőképp felzaklatott állapotban volt a mai nap után. Meglepő módon baleset nélkül hazaért. Ahogy beállt a felhajtóra, David szinte kirobbant a házból, és mikor kiszállt a kocsiból, magához ölelte.

– Jesszus, Clar! Annyira aggódtam érted! Mi a franc van a mobiloddal? – A nőnek csak most jutott eszébe, hogy levette róla a hangot, miután beszélt vele.

– Ne haragudj, lenémítottam. Nem akartam semmi zavarást, amíg Alice Lecter beszél. – Bementek a házba, és miután levette a kabátot, majd cipőt cserélt, és követte férjét a konyhába. Önkéntelenül is eszébe jutott a nagy ház, ahol a napját töltötte, miközben leült a székre, és elnézte férjét, aki szintén helyet foglalt.

– Na, és milyen volt?

– A ház, a történet, Alice, vagy a kislány, aki az én nevemet kapta? – David arca megnyúlt.

– Huh, te jó ég! Ez csak a mai nap?

Clarice bólintott. Igazából nem tudta, hol kezdje, mert előbb meg kellett emésztenie mindent, amit ma hallott.

– Hát, először is a doktor halott, ez már biztos. Az özvegy egy nagyon fiatal, szép nő, lánykori neve Alice Bloomdale volt. Van négy gyerekük, és útban az ötödik.

– Tessék? – David néha nagyon mulatságos arcokat tudott vágni, így volt ez most is, és Clarice elmosolyodott.

– A lány annyi idős terhes nagyjából, mint én. – A férfi érdekes fintort vágott, mában pedig azon morfondírozott, ő egyáltalán annak örül, ha megéri azt a kort, amit Lecter, nemhogy még gyereket csináljon.

– Nem csak te lepődtél meg, azt elhiheted.

– És mi tartott ilyen sokáig?

– Nos, Alice felkeltette a kíváncsiságom, és rákérdeztem, mi történt velük, ő pedig boldogan elmesélte. Azaz csak belekezdett, mert az idő nagyon gyorsan repült, és így holnap visszamegyek hozzá.

David rosszallóan összevonta a szemöldökét.

– Jaj, ne csináld már! Ugye nem gondolod, hogy egy második harmadban lévő terhes nő, vagy a százéves házvezetője árthat nekem? – A fickó végül elmosolyodott, mert a nejénél mindig volt lőfegyver, és használni is tudta, ha kellett.

– Nos, ha neked ez jó, akkor menj. Viszont ma még főzni kell, mert holnap kiszállásos munkám lesz.

Pár órával később a nappali kanapéján heverve még mindig Alice szavain merengett. A doktor az ő esküvőjükre jött, erről kétsége sem volt. Tudta, sosem hagyott fel az ő megfigyelésével, csak épp arra nem tudott rájönni, honnan a francból szerezte ezen, nagyon pontos értesüléseit? Később Alice-re terelődött a figyelme. Egykori profilozóként elég gyorsan rájött a lány sztorijából, miért őt választotta a doktor; nemes családból származott, egyke, anya nélkül felnövő gyermek, akinek az apjával sem volt valami nagyszerű kapcsolata. Előre borítékolható volt nála Lecter könnyű sikere, mindezeket szem előtt tartva. Hamarosan felkelt, és az emeletre ment, ahol a két szoba kapott helyet. Most a félkész babaszobába tartott. Ahogy benyitott az ajtón, újra kellemetlen érzés kerítette hatalmába: mégis, hogy járhatna a maga kétségeinek utána? Nem túl jó ötlet megkérni Alice-t, hogy adjon mintát Clarice hajából, esetleg nyálából, viszont tisztában volt vele, valószínűleg nem lesz más választása. Mennyi bonyodalom, egyetlen, ostoba döntés miatt...

Az egész azzal kezdődött, mikor az esküvő után befejezte a gyógyszer szedését, és a családalapításra kezdtek összpontosítani. Tulajdonképp már jócskán túl volt azon a koron, amikorra azt tervezte, gyereket szül, de Daviddel egészen más perspektívák nyíltak meg előtte, és elhitte, neki is joga van az anyaság érzéséhez. A kora miatt egy év múlva megkezdődtek a kezelések: kivizsgálás, meglepő eredmények, hormonkezelés, végül a lombik program. Az első sikeretlenség után két órán keresztül engedélyezte magának a bőgést, azután felkelt a fürdő kövéről, megmosta az arcát, és a tükörbe nézett.

„Nem adhatom fel ilyen könnyen!” – gondolta, és újra belevágtak pár hét múlva. Az eredmény megismétlődött másodszor is, végül a harmadik próbálkozás járt sikerrel – egész a tizenötödik hétig. Clarice akkor rosszul lett, és a kórházban kötött ki. Egy négyágyas kórtetemben tért magához, erősen benyugtatózva. A feje kótyagos volt, és a bejövő orvosnak szólni akart, nem kér több fájdalomcsillapítót, neki haza kell mennie. A doki azonban kihúzott egy ülőkét az ágy alól, és jobb kézzel az éjjeli lámpa kapcsolója után nyúlt. Mikor meglátta az ismerős arcot, Clarice nem tudta, van-e értelme sikoltozni, mert attól tartott, a személyzet már rég halott.

– Jó estét, Clarice! Ugye, nem rémítettem halálra? Kérem, ne kiabáljon, mert akkor kénytelen leszek az ide betévedő nővérkét elhallgattatni. Hoztam valamit. – Egy fecskendőt vett elő, és az infúziós csőbe nyomta a tartalmát.

– Nem méreg, csak egy kis segítség, hogy éberebb legyen. Mondja, Clarice, mikor adja fel? Hány sikertelen terhesség kell ahhoz, hogy rájöjjön, David nem megfelelő genetikai alany önnek? Ugye, erre nem is gondolt. Hát, a természet szelektál, mint szokták mondani, és sajna ebbe a szelektálásba mi is beleestünk.

– Mi? – kérdezte a nő, mert valóban kezdett teljesen kitisztulni a feje.

– Igen, Clarice, mi. Alice és én nemrég elvesztettük Mischát.

– Ki az az Alice? – Lecer doktor elmosolyodott.

– A feleségem. Ne nézzen már ilyen értetlenül, tisztában vagyok vele, mennyi idő alatt hat a kis koktél.

– Én, csak, egyszerűen meglepődtem. Maga komolyan megnősült? És mégis, hogyan?

– Természetesen Alice nem az eredeti nevemet viseli. Sajna, arra már rég eltűnt minden esély, de higgye el, csodálatos teremtés. Talán később még nekem is megadatik az a csoda, amit egy gyerek jelent.

Clarice elhúzta a száját.

– És majd maga rágja el a köldökzsinórt, doktor? – A férfi egy szánakozó kis félmosolyt küldött felé.

– Nos, meglehet. De higgye el, tudom, most a keserűség beszél magából. Adja fel, Clarice, Davidtől sosem születik gyereke. Most mennem kell, úgyhogy kap egy kis nyugtatót, mielőtt eszébe jutna felkelni, és követni engem. – Starling észre sem vette, mikor csempészte be a szert, csak azon kapta magát, hogy a szempillái ólomsúlyúak lettek.

– Viszlát, Clarice – mondta a doktor, és egy apró csókot lehelt a nő szájára.

Mikor hazaengedték, folyton azt leste, feltűnik-e mögötte a doktor, de sosem látta, és vette észre, hogy követte volna. A munkába egy pár nappal később tért vissza, egyelőre irodába, amíg össze nem kapja magát. Első dolga az volt, hogy a neten utánanézzen Lecternek, de semmi konkrét hír, vagy bejelentés nem volt róla. Az csak még jobban idegesítette, mikor kiderült: az ő „ködös álmai” alapján nem fogják kikérni a repterek biztonsági felvételeit. Tombolni tudott volna, és a következő két hónapban folyamatosan azt figyelte, feltűnik-e újra a közelben, de jó darabig nem hallott róla. Amint megtudta, ennek ellenére ő többször is a közelében volt. Utoljára fél évvel ezelőtt látta, és azt a találkozót sosem fogja elfelejteni.

David már két napja nem volt otthon, és azt a hetet nagyon messze töltötte tőle: Kanadába ment, egy régi barátjának segíteni, aki rönkházat húzott épp fel. Ő aznap is az irodában volt, és jócskán kimerülve ért haza, ám mikor belépett a házba, azonnal érezte a légkör változását. Egy pillanat alatt előkapta fegyverét, és maga előtt tartva haladt tovább. A konyha ajtaja akkor még fent volt, és a lábával belökte. Nem is számított rá, hogy a doktor mögötte várja...

Clarice emlékei ködösek voltak a történtekről, és sokszor nem tudta eldönteni, valóban átélte mindezt, vagy csak álmodott. Három hétig azzal vigasztalta magát, hogy álom volt, akkor viszont a pozitív terhességi teszt nagyon kegyetlenül józanította ki. Nem álmodott, tényleg képes volt lefeküdni a doktorral. A keze remegett, és elsírta magát. Annyira vágytak egy babára, és erre most nem tud örülni. Persze, érthető volt az aggodalma... A következő napok alatt meggyőzte magát: mostani terhességének sem lesz hosszabb kifutása, mint az előzőeknek, de tévedett. Eltelt a nyolcadik, tizenkettedik, és a tizenhatodik hét is. A huszadik heti ultrahangon pedig az orvos mosolyogva közölte velük az orvos, kisfiuk fog születni. David persze rendkívül boldog volt, és Clarice mérsékelt lelkesedését azzal indokolta, túl sokszor érte veszteség, és most nem mert örülni. Kivételesen a nő most épp annak örült volna, ha a kétes származású poronty nem kapaszkodik meg ilyen erősen, és nem emlékezteti őt minden egyes nap az árulására.

Az elmúlt hónapokat végig aggódva élte meg, félt attól, mikor bukkan fel a doktor, és követeli majd, hogy részt vegyen a gyereke nevelésében. Hiába tudta, hogy bármikor elkaphatják, és nem kell félnie tőle, az eszét legyőzték a hormonok, és nem tudott mindig józanul ítélkezni. Alice levelével tulajdonképp új korszak köszöntött rá, még akkor is, ha először ezt nem is tudta. Most hálás volt, amiért az özvegy erőt vett magán, és megkereste, de attól a legnagyobb kérdésére mégsem kapott választ. Vajon Alice-nek meggyónt a doktor utolsó óráiban? És ha igen, mit mondott neki? A lány azt nyilatkozta, csak a halála után tudott meg sok mindent róla. Vajon mit titkolt még Lecter?

A kérdések egymás után kavarogtak a fejében, aminek az lett az eredménye, hogy zavaros álmában Dr. Lecter meglátogatta, és újra megkörnyékezte, ő pedig újra nem állt ellent. „Clarice, sosem szabadul meg tőlem!” – hallotta az ismerős hangot, és akkor felriadt. A baba valósággal tombolt a hasában, ami nem csoda, hiszen ő sem érezte magát túl fényesen. Felül, és a digitális órára nézett: még alig múlt fél hat. David ma hatkor kelt, így óvatosan kicsúszott az ágyból, felvette a papucsot, és lement a konyhába. Kivételesen ő fogja reggelivel várni a párját, igazán megérdemli. Nagyon rosszul érezte magát a történek miatt, de sosem mert a férje elé állni, és elmondani neki az igazat, amit rajta kívül csak Ardelia tudott. Ő sosem leplezte volna le, és aggódott is amiatt, mi lesz, ha egy nap Clarice kitálal. David imádta, így a vallomásnak beláthatatlan következményei lettek volna, és ő féltette a barátnőjét.

A nő nagyot sóhajtva öntötte bele a vizet a kávéfőzőbe, rátekerte a tetőt, majd bekapcsolta a gépet, és megfordult, hogy a hűtő felé induljon. A férje az ajtóban állt, benne pedig megállt egy pillanatra az ütő.

– David! Azt hittem, mélyen alszol!

– Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni, csak tudni akartam jól vagy-e.

Odament hozzá, és megölelte. Mióta várandós volt, attól rettegett, ezt a babát is elveszítik, és még mindig az volt az első gondolata, hogy rosszul van a neje, ha az nyöszörgött álmában. Szerencsére sejtelme sem volt, milyen álmokat látott a nő.

– Semmi bajom, csak túl sokat agyaltam a tegnap hallottakról. – David megpuszilta a fejét.

– Ezt elhiszem, még nekem is nehezemre esett a mai napra koncentrálni, pedig te szerintem sokkal többet hallgattál, mint amit meséltél. – Starling bólintott, majd kibontakozott az ölelésből, mert lefőtt a kávé.

Egy óra múlva David elment, ő pedig lassan készülődni kezdett. A reggeli csúcsforgalom már enyhült, mire elindult, így negyed óra alatt átért a kertvárosba.

A ház most is csendes volt, és újra Martha nyitott ajtót neki.

– Asszonyom ma nem érezte túl jól magát, ezért fönt fogadja, az emeleten. Kérem, kövessen.

Starling a házvezetőnő nyomában haladt tovább, egészen Alice szobájáig. A fiatal nő az ágyban volt, ami eléggé meglepte.

– Jó napot! Nem szívesen zavarok... – Alice félbeszakította

– Ugyan, hiszen mindössze csak egy kis ágynyugalomra ítélt az orvos. Jöjjön, üljön csak le, ez a fotel igen kényelmes. – Az ágy mellé mutatott, és Clarice helyet foglat mellette. Tényleg kényelmes fotelt kapott.

– Megkérdezhetem, mi történt? – A lány bólintott.

– Az este rosszul lettem, és most egyelőre nem nagyon mászkálhatok. A hétvégére haza kell mennem, így nem kockáztathatok most semmit. - Starling bólintott.

– Nos, tehát, akkor tegnap ott hagytam abba, mikor apám szenteste agyvérzést kapott. Mire kiért a mentő, már csak a halál beálltát állapították meg, és onnantól igen érdekesen alakultak a dolgok, apám ugyanis még a nyáron Ericet nevezte meg gyámomként, amennyiben vele történne valami. Tudja, a bányák miatt sokat utazgatott, és talán épp emiatt sem volt rá ideje, hogy ezt a kinevezést megváltoztassa. Tulajdonképp nem is bántam, ő intézett mindent. A temetést, a hagyatéki ügyeket, én pedig próbáltam magam összeszedni. Nem volt könnyű, és ha Eric nincs mellettem, hát, nem tudom, mi lett volna velem.

– Az esküvői tervein változtatott a doktor? – Alice megrázta a fejét

– Nem, mindenféleképp az után akart elvenni, hogy elmúltam tizennyolc éves. Mindössze csak annyival lett könnyebb dolga, hogy nem kellett apámmal szembenéznie. Igazából ez volt az egyik olyan esemény akkoriban, amire készültem. A tanulmányaim olyan szinten nem érdekeltek, hogy épp csak le tudtam érettségizni. Egészen másra vágytam, és annak semmi köze nem volt az egyetemhez.

– Családot akart?

– Jól gondolja. Ericet várták vissza Genfbe, még egy évre, mielőtt visszavonul, és bármennyire szerettem otthon, vele a világ végére is elmentem volna. Az esküvőnkre augusztusban került sor, már Genfben. Nagyon egyszerű, polgári szertartás volt, a két tanún kívül csak Martha vett rajta részt. – Alice elmosolyodott

– Nem vágyott fényűző lagzira? Templomi esküvőre?

– Én igazából nem vagyok hívő, ezért nem is volt fontos a számomra, és a nagy tömeggel járó felhajtás helyett jobban örültem a csendes kis eseményünknek. Az ön esküvője, gondolom pazar volt.

– Starling is elmosolyodott.

Hát, a lehetőségekhez képest, mondhatni, az volt. Az esküvő után mi történt?

"Jaj, ne csináld már! Ugye nem gondolod, hogy egy második harmadban lévő terhes nő, vagy a százéves házvezetője árthat nekem?"